Az állatorvosokat azonnal kihívták.
Az állatok rémültek és kimerültek voltak, de a legtöbbjüket gyorsan sikerült megitatni és megetetni.
Közben az orvosok ellátták Nyikolajt.
Később kiderült, hogy néhány nappal korábban súlyos rosszulléte volt, és nem tudott egyedül felkelni.
A telefon túl messze feküdt tőle.
De mielőtt teljesen elfogyott volna az ereje, még megtöltötte a tálakat vízzel, és kibontotta az utolsó csomag állateledelt.
A következő napokban a szomszédok segítettek rendbe tenni a lakást.
Ekkor vastag mappákat találtak tele fényképekkel.
Mindegyiken dátum és egy rövid történet szerepelt.
Kiderült, hogy Nyikolaj az évek során több tucat hajléktalan állatot mentett meg.
Volt, akit télen talált az utcán.
Volt, akit önkéntesek hoztak hozzá baleset után.
Másokat a gazdáik egyszerűen magukra hagytak költözéskor.
Erről soha nem beszélt a szomszédainak.
Nem gyűjtött adományokat.
Nem várt hálát.
Egyszerűen azt tette, amit helyesnek érzett.
Miután felépült, a ház lakói váratlan döntést hoztak.
Közösen megszervezték a megmaradt állatok ellátását, sokuknak új családot találtak, a többiek számára pedig megbízható menhelyekkel vették fel a kapcsolatot.
Amikor Nyikolaj mindezt megtudta, halkan elmosolyodott.
— Azt hittem, mindez hiábavaló volt.
Az egyik szomszédasszony megrázta a fejét.
— Nem.
Csak túl későn értettük meg, hogy a furcsa hangok mögött nem félelem és veszély rejtőzött…
Hanem egy ember, aki az utolsó erejéig gondoskodott azokról, akik maguk nem tudtak segítséget kérni.
