Alig nyitotta meg kapuit a budapesti Verás by Palkonyha, máris olyan roham indult meg, amire még a tulajdonosok sem számítottak. Tóth Vera és férje, Pauli Zoltán új vendéglátóhelyét gyakorlatilag teljesen kifosztották a nyitó hétvégén, így hétfőn kénytelenek voltak zárva tartani, hogy újra feltölthessék a készleteket.
A pékműhelyként, cukrászdaként és kávézóként működő üzlet iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott már az első napokban. Az Instagram-oldalukon maguk számoltak be arról, hogy minden várakozásukat felülmúlta a fogadtatás.

– Minden várakozásunkat felülmúlta a hétvége, ezért szükségünk van egy napra, hogy utolérjük magunkat, hiszen minden is elfogyott. Hétfőn zárva leszünk, viszont kedden délben feltöltött pultokkal nyitunk – írták.
A nagy siker azonban új kihívásokat is hozott. Kiderült, hogy a jelenlegi csapat mellett további munkatársakra is szükség van ahhoz, hogy a megnövekedett forgalmat hosszú távon is kiszolgálják.

– Keresünk vendéglátásban jártas, több év rutinnal rendelkező pultos kollégákat a Verásba. Az első két nap rájöttünk, hogy a kedves, mosolygós hozzáállásnál ide több kell. Ha van rutinod, tudsz kávét főzni, meglátod a munkát és bírod a pörgést, jelentkezz! Ugyanitt keresünk hétvégére beugrós kissütő péket is – áll az álláshirdetésben.
Tóth Vera bizakodva tekint a jövőbe, és hisz abban, hogy minden nehézség ellenére hamar kialakul a megfelelő működés.
– Minden a helyére fog kerülni. Pontosan tudom – írta az énekesnő az egyik hozzászólásban.

A Verás by Palkonyha megnyitása egy hosszabb folyamat eredménye. Vera és férje korábban Palkonyán építették fel közös vállalkozásukat, ám idővel azt tapasztalták, hogy a gasztronómiai részleg forgalma jelentősen visszaesett, és szinte kizárólag hétvégente volt komolyabb kereslet. A szálláshely továbbra is népszerű maradt, de a budapesti terjeszkedés új lehetőséget jelentett számukra.
A fővárosi üzlethelyiség megszerzése szinte sorsszerű fordulatként érkezett az életükbe. Egy korábbi, ismert cukrászda tulajdonosától béreltek lakást, később pedig lehetőségük nyílt átvenni a közelben található üzlethelyiséget is.
Vera korábban arról is beszélt, hogy a vállalkozásban elsősorban a kreatív feladatokért felel.
– Én elsősorban művészileg veszek részt a projektben, berendezem a helyiséget, lelket viszek belé, intézem a dekorációt, de ha kell, söprök is, vagy bármi másban segítek. Azért lesz a neve Verás by Palkonyha, mert verás lesz az egész külalak, miközben a Palkonyhából ismert, minőségi termékek lesznek benne – fogalmazott korábban.

Az első hétvége alapján úgy tűnik, hogy a budapesti közönség is nyitott erre a különleges koncepcióra. Bár a hirtelen jött siker miatt átmenetileg be kellett zárniuk, Tóth Veráék számára ez inkább örömteli probléma: a vásárlók gyakorlatilag mindent elvittek a pultokból.
