Lovas Rozi szerint a színházi világban még mindig túl sokáig maradhatnak következmények nélkül olyan helyzetek, amelyekben valaki a hatalmával visszaélve megaláz vagy bánt másokat. A színésznő az Eszenyi Enikő körül kialakult, évek óta húzódó szakmai botrány kapcsán fogalmazta meg véleményét, és egyértelművé tette: a művészi tehetség szerinte semmire nem ad felhatalmazást, ha közben mások emberi méltósága sérül.
Lovas Rozi az RTL Reggeliben beszélt arról, hogy a színházi közegnek szerinte még mindig tanulnia kell azt a szemléletet, amelyben az alkotói nagyság nem írhat felül mindent.
Úgy látja, korábban sok helyen természetesebbnek számított, hogy egy erős rendezői vagy vezetői személyiség keményen, akár megalázó módon bánjon a környezetével.
Szerinte ezen azonban változtatni kell.
„Nem szoktunk hozzá, lehet, hogy túl hamar vagy túl váratlanul ért el minket ez a fejlettségi szint, hogy nem annak az árán tudsz nagy művész lenni, kiteljesedni és átadni a saját fantasztikus vízióidat, ha megalázod a másikat akár verbálisan, fizikálisan vagy bárhogyan.”
Lovas szerint egy művész lehet rendkívül tehetséges, karizmatikus vagy szakmailag meghatározó.
De ez önmagában nem mentesít semmilyen viselkedés alól.
Egyetlen mondatban össze is foglalta, hol húzza meg a határt.
„Vannak nagyon csodálatos, tehetséges emberek, de semmi nem jogosít fel arra, hogy a másikat gyaluld.”
A kijelentés különösen erősen rezonál az Eszenyi Enikő körül évekkel korábban kirobbant botrányra.
Több színész és színházi dolgozó nyilvánosan beszélt arról, hogy saját megélése szerint milyen helyzeteket tapasztalt a vele való közös munka során.
Ezek között megalázó, verbálisan bántó, illetve egyes beszámolók szerint fizikailag is agresszív helyzeteket említettek.
Fontos, hogy ezek az érintettek beszámolói és állításai.
Nem minden részletükről született független vagy jogi megállapítás.
Eszenyi Enikő később nyilvánosan bocsánatot kért korábbi viselkedéséért.
A gesztus azonban nem zárta le a vitát.
A szakma egy része úgy érezte, hogy a történtek után nem történt valódi elszámolás.
Mások viszont támogatták volna, hogy visszatérjen a színházi élet aktívabb szereplőjeként.
Az ügy újra akkor kapott nagyobb figyelmet, amikor egy debreceni színházi produkció végül nem valósult meg vele.
A társulat egyes tagjai a vele kapcsolatos korábbi tapasztalatok miatt aggodalmakat fogalmaztak meg.
Eszenyi ezt követően tett közzé bocsánatkérő nyilatkozatot.
Ebben elismerte, hogy hibázott.
A reakciók azonban ismét erősen megosztották a szakmát.
Voltak, akik fontos lépésnek látták a megszólalását.
Mások kételkedtek abban, hogy a bocsánatkérés valóban belső felismerésből született-e.
Lovas Rozi most nem egy konkrét jelenetet elemzett.
Sokkal inkább egy általános elvet fogalmazott meg.
Azt, hogy a színházi hierarchia nem igazolhat megalázó vagy bántó viselkedést.
A színésznő álláspontja szerint a művészi szabadság és az emberi méltóság nem egymással ellentétes dolgok.
Éppen ellenkezőleg.
A kettőnek együtt kellene működnie.
Az Eszenyi-ügy azért is kapott ilyen nagy visszhangot az elmúlt években, mert több ismert színész is megszólalt.
Lengyel Tamás például saját tapasztalatairól beszélve rendkívül keményen fogalmazott.
„A mikrofonba folyamatosan szidalmazza az embert.”
Azt is állította:
„Olyan megalázó kijelentéseket tesz, hogy az ember egy idő után traumatizálva érzi magát.”
Lengyel szerint nemcsak verbális konfliktusok történtek.
Egy konkrét próbát is felidézett.
„Feljött a színpadra, és rángatott embereket.”
Majd saját esetéről így beszélt:
„Levette rólam a kabátot, és megmutatta, hogyan kell férfinak lenni.”
Ezek Lengyel Tamás állításai a saját megéléseiről.
Hujber Ferenc szintén beszélt arról, hogy fiatal színészként annyira nehéznek élte meg egy közös munka légkörét, hogy egy főpróbahéten otthagyta az előadást.
Azt mondta, nem bírta tovább.
Saját visszaemlékezése szerint ennek komoly szakmai következményei lettek, és gyakorlatilag munka nélkül maradt.
Molnár Áron ennél is súlyosabb állításokat fogalmazott meg.
Ő azt állította, hogy Eszenyi késsel fenyegetett és a falhoz vágott beosztottakat.
Ezeket az állításokat szintén kizárólag Molnár közléseként lehet kezelni, mivel a rendelkezésre álló szöveg nem tartalmaz olyan jogerős megállapítást, amely ezeket tényként igazolná.
Molnár azt is megkérdőjelezte, hogy Eszenyi későbbi bocsánatkérése őszinte volt-e.
Szerinte azt inkább a kialakult szakmai helyzet és a munkalehetőségek elvesztésétől való félelem motiválhatta.
Ez azonban az ő véleménye és értelmezése.
Az Eszenyi Enikő körüli vita tehát jóval túlmutat egyetlen személyen.
Arról szól, meddig terjedhet egy vezető vagy rendező hatalma.
Hol válik a szigor megalázássá.
És mikor kell a szakmai teljesítmény elé helyezni az emberi méltóságot.
Lovas Rozi most ebben a kérdésben foglalt nagyon határozottan állást.
Szerinte nincs olyan tehetség, amely felülírná ezt a határt.
Nincs olyan művészi vízió, amelynek ára mások megalázása lehet.
És nincs olyan szakmai rang, amely automatikusan felmentést adna a bántó viselkedés alól.
A színésznő szerint a valódi fejlődés éppen ott kezdődik, amikor egy közösség ezt nemcsak kimondja, hanem működés közben is betartja.
