Alföldi Róbert pályájának egyik fontos, eddig kevésbé ismert történetéről beszélt. A Jászai Mari-díjas színész-rendező felidézte első rendezésének időszakát, és elárulta: ahhoz, hogy a Vígszínházban végül valóban bemutathassák az előadását, két kollégája, Eszenyi Enikő és Kaszás Attila közbenjárására is szükség volt.
A történet nagyjából három évtizeddel ezelőttre nyúlik vissza, amikor Alföldi még pályája elején járt, és rendezőként is próbálta megtalálni a saját útját.
A színházi világban akkor még elsősorban színészként ismerték.
Benne azonban már fiatalon is erős volt a vágy arra, hogy ne kizárólag mások elképzeléseit valósítsa meg a színpadon.
Rendezni akart.
Saját gondolatokat akart színpadra vinni.
És már ekkor látszott rajta, hogy nem feltétlenül akar mindig a megszokott szabályok szerint haladni.
Az első rendezés azonban korántsem ment akadályok nélkül.
Alföldi most azt is elmesélte, hogy az előadás sorsa egy ponton bizonytalanná vált.
A bemutatóhoz végül olyan kollégák támogatása kellett, akik már akkor fontos szereplői voltak a Vígszínház életének.
Eszenyi Enikő és Kaszás Attila közbenjárása kulcsfontosságúvá vált.
Az ő segítségük is hozzájárult ahhoz, hogy Alföldi első rendezése végül eljuthasson a közönséghez.
A történet azért is különleges, mert ma már egészen más perspektívából lehet visszanézni erre a pillanatra.
Alföldi Róbert azóta nemcsak színészként, hanem rendezőként is a magyar színházi élet egyik legismertebb alakjává vált.
Pályáján a két terület hosszú időre összefonódott.
Egyszerre maradt jelen színészként és alkotóként.
Az első rendezése idején azonban még korántsem volt magától értetődő, hogy ez az irány ennyire meghatározó lesz számára.
A most felidézett történet jól mutatja, milyen sok múlhat egy-egy korai szakmai lehetőségen.
És azon is, hogy egy fiatal alkotó mögé odaállnak-e olyan kollégák, akik hisznek benne.
Alföldi esetében Eszenyi Enikő és Kaszás Attila támogatása ilyen pillanatnak bizonyult.
A rendező későbbi pályája alapján pedig különös jelentőséget kap, hogy az első komoly lépésnél majdnem elakadt a folyamat.
Alföldi már fiatalon sem érezte úgy, hogy kizárólag egyetlen szerepkörben kellene maradnia.
A színészet mellett egyre jobban érdekelte, hogyan lehet egy teljes előadás világát felépíteni.
Hogyan lehet színészeket vezetni.
Hogyan lehet egy történetet nemcsak eljátszani, hanem kívülről is megformálni.
Ez az alkotói kíváncsiság végül egész pályáját meghatározta.
A mostani visszaemlékezés azonban arra is emlékeztet, hogy egy sikeres karrier mögött gyakran olyan pillanatok állnak, amelyekről a közönség évtizedekig semmit sem tud.
Egy kolléga mondata.
Egy közbenjárás.
Egy döntés, amely eldöntheti, hogy megszületik-e egy előadás.
Alföldi első rendezésénél Eszenyi Enikő és Kaszás Attila ilyen segítséget jelentettek.
Kaszás Attila azóta már nincs közöttünk, így a történet különösen erős emléket őriz egy olyan időszakról, amikor három, később meghatározó színházi személyiség pályája még egészen más ponton tartott.
Harminc év távlatából Alföldi már úgy tud visszanézni minderre, hogy pontosan látja: az első lehetőség megszületése egyáltalán nem volt magától értetődő.
A bemutató végül létrejött.
A rendezés pedig nem maradt egyszeri kitérő az életében.
Éppen ellenkezőleg.
Az egyik legfontosabb szakmai irányává vált.
És most, évtizedekkel később derült ki, hogy ennek a történetnek a kezdetén két kolléga is ott állt mellette, amikor igazán szüksége volt rájuk.
