Rékasi Károly szeptember 25-én tölti be a 64. életévét, de esze ágában sincs lassítani. A színész rendszeresen hajnalban kel, hetente három-négy alkalommal edz, rengeteget utazik előadásokkal, saját irodalmi műsorokat visz színpadra, és közben arra is ügyel, hogy fizikailag jó formában maradjon. Ennek egyik oka egészen személyes: szeretné jól érezni magát jóval fiatalabb felesége, Pikali Gerda mellett.
Rékasi napja sokszor akkor kezdődik, amikor mások még mélyen alszanak. Az ébresztője 4:20-kor szól, és mint mondja, ilyenkor azonnal elkezdődik benne egy kisebb belső vita.
„Reggel 4:20-kor szól az ébresztő, és akkor a két Rékasi összetűz egymással. Az egyik azt mondja, hogy »Ne legyél hülye, hogy ennyire korán fölkelsz azért, hogy elmenj az edzőterembe«, a másik meg azt mondja, hogy »Ne a kifogásokat keresd, rakd össze magad, és indulj el edzésre.«”
A vita általában gyorsan eldől.
„5:10-kor már az edzőteremben vagyok és kezdődik a meló.”
A színész hetente három-négy alkalommal jár edzeni, és számára az egyik legfontosabb szabály az, hogy nem keres kifogásokat.
„Három vagy négy alkalommal egy héten. És nincs kifogás!”
Ezt szó szerint is magán viseli, ugyanis fia több olyan pólót is ajándékozott neki, amelyeken ez a mondat olvasható. Rékasi ezeket hordja edzés közben.
A rendszeres sport mögött azonban nem pusztán hiúság áll.
A színész szerint a színpadi munkához komoly állóképesség kell.
Rengeteget utazik az előadásaival, és rendszerint ő maga vezet.
Egy Budapest–Torda út oda-vissza komoly fizikai igénybevétel, ezért számára az erőnlét nem luxus, hanem a munkája része.
Van azonban egy másik motivációja is.
„A másik ok, amiért nem lehet kifogás, az az, hogy van nekem egy gyönyörű szép, nálam sokkal fiatalabb feleségem, aki mellett jól akarom magam érezni.”
Rékasi és Pikali Gerda 13 éve alkotnak egy párt, idén pedig már az ötödik házassági évfordulójukat ünnepelték.
A színész szerint kapcsolatukban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy mindketten rengeteget dolgoznak.
„Gerda irgalmatlanul sokat dolgozik, így igen kevés idő marad arra, hogy csak magunk lehessünk.”
Éppen ezért próbálják a lehető legtöbbet kihozni azokból a percekből és órákból, amikor valóban kettesben lehetnek.
Az évfordulójukat sem pontosan a megfelelő napon ünnepelték, mert Gerda éppen Erdélyben játszott.
Másnap azonban elmentek vacsorázni.
Rékasi szerint a házasságuk egyik legfontosabb alapja az a figyelem és törődés, amit a feleségétől kap.
„Amit kapok tőle, az a hallatlan figyelem és törődés, amiért nem tudok elég hálás lenni.”
És van még valami, amit különlegesnek tart.
„Szerencsések vagyunk, mert nálunk a szerelem nem múlik el.”
Rékasi úgy érzi, náluk nem történt meg az, amit sok kapcsolatban természetes folyamatnak tartanak: szerinte a szerelem nem alakult át egyszerű megszokássá vagy szeretetté.
„Mindig ott vagyunk a másik lelkében, gondolatában, vágyaiban.”
A színész szerint több mint tíz év után is képesek meglepni egymást.
Jól érzik magukat együtt akkor is, amikor semmi különleges nem történik.
Számára már az is érték, amikor reggelente kiülnek a teraszra, hallgatják a madarakat, kávéznak, és hosszasan beszélgetnek.
„Jó, hogy több mint 10 év után az embernek még mindig ennyi mondanivalója van a másik felé, ennyi gondolata van, amit megoszthat a másikkal.”
Rékasi abban sem hisz, hogy egy kapcsolat magától működik.
Szerinte a kezdeti vonzalom csak az első lépés.
„Utána aztán már minden az embertől függ, mert az első rácsodálkozás varázsa hamar kihunyhat.”
A házasságot egy papírrepülőhöz hasonlítja.
„Egy kapcsolat, egy házasság olyan, mint egy papírrepülő. Eldobod, először gyönyörűen felfelé száll, aztán mivel nincs meghajtóerő, csak jön lejjebb, és végül földet ér.”
Szerinte ezt a „hajtóerőt” kell minden egyes nap újra beletenni.
A kapcsolatuk hosszát egyébként sajátosan számolja.
Gerda szerint 13 éve vannak együtt.
Rékasi szerint már 14.
„Ő visszafelé számol, én mindig előrefelé!”
Ezt az eltérést azzal magyarázza, hogy feleségét racionálisabbnak, önmagát viszont jóval szenvedélyesebbnek tartja.
A születésnapjaihoz hasonlóan viszonyul.
Bár szeptember 25-én tölti be a 64-et, ő már most a következő évet nézi.
„Attól a pillanattól kezdve, hogy 63. évemet betöltöttem, az nem volt kérdés, hogy leszek 64.”
Azt is hozzátette:
„Nem szállok ki, nem adom meg senkinek azt az örömöt, hogy kiszálljak közben!”
A születésnapokat nem különösebben szereti ünnepelni.
Számára ezek inkább figyelmeztetések.
„Engem az a nap mindig arra figyelmeztet, hogy »Figyelj, Rékasi, eggyel már kevesebb van hátra.«”
Ezt azonban nem komor gondolatként kezeli.
Éppen ellenkezőleg.
Arra használja, hogy emlékeztesse magát: nem szabad elengednie azokat a feladatokat, amelyeket még meg akar valósítani.
A szakmai pályájáról is ennek megfelelően beszél.
Az elmúlt években kétszer is Kossuth-díjra jelölték.
A díjat végül egyik alkalommal sem kapta meg.
Rékasi azonban ezt sem tragédiaként élte meg.
A jelölések kapcsán számot vetett azzal, mennyi minden történt vele.
Közel száz színházi premiert tudhat maga mögött, ezek nagy része főszerep volt.
Kiváló rendezőkkel dolgozott együtt.
Irodalmi emlékműsoraival pedig folyamatosan járja a Kárpát-medencét.
Ebben az évben eléri a 700. olyan előadását, amelyet nem állandó kőszínházi keretek között, hanem utazva játszik.
Mindezt úgy, hogy évek óta nincs szerződése egyetlen színháznál sem.
Az utolsó szerződését saját maga bontotta fel.
Ennek okáról nyíltan beszélt.
„Az utolsót én magam bontottam fel, mert kiderült, hogy a vezetőm, az igazgatóm hazudott nekem.”
Rékasi szerint az életkorával együtt az igazmondás is egyre fontosabbá vált számára.
„Nem viselem el azt, ha valaki nekem nem mond igazat.”
Azt is hozzátette, hogy vezetőként különösen nem tud elfogadni olyan embert, akiről úgy érzi, hazudott neki.
Miután eljött a színházból, nem talált rögtön olyan helyet, ahol rendszeresen építettek volna rá.
De azt mondja, ettől nem esett kétségbe.
„Rékasi, kösd fel a fehérneműt, és csinálj magadnak, ha mások nem adnak neked feladatot!”
Ebből nőtt ki az a vonal, amely ma szakmailag az egyik legfontosabb számára.
Koltay Gábor segítségével irodalmi műsorokat készít, amelyek szövegkönyveit saját maga viszi színpadra.
Az előadásokban magyar írók és költők életművével foglalkozik.
Rendhagyó irodalomórákat is tart.
Elmondása szerint eddig körülbelül 13 ezer diák előtt állt már.
Különösen büszke arra, hogy ezekben a helyzetekben képes megtartani a fiatalok figyelmét egészen a 42. perc végéig.
A Kossuth-díj elmaradása sem törte meg.
Saját filozófiája szerint a kudarc nem arra való, hogy összezúzza az embert.
Hanem arra, hogy új feladatot adjon.
Egyik irodalmi műsorából például egy év alatt száz előadást akart tartani.
Nem sikerült.
96 lett belőle.
Ő ezt sem kudarcként értelmezte.
Ugyanez történt a sportban.
születésnapjára azt tűzte ki, hogy fekvenyomásban saját testsúlya 200 százalékát teljesíti.
Ez sem jött össze.
193 százalékig jutott.
„És akkor ezeken nem elkeseredem, hanem azt mondom, »Rékasi, csiszolj még a kitartásodon, a technikádon.«”
A két sikertelen Kossuth-díj-jelölésre is így tekint.
Úgy gondolja, már önmagában az is fontos visszajelzés, hogy valaki felfigyelt arra, amit csinál.
„De nem keseredem el, mert ha elkeseredik az ember, akkor összeomlik.”
Majd hozzátette:
„Én meg piszkosul nem akarok összeomlani.”
A színész azt mondja, valóban szigorú önmagával.
De ezt hasznosnak tartja.
„Ha feltárom önmagam hibáit, akkor abból tudok tanulni, fejlődni, előrelépni.”
Bár jelenleg nincs állandó színházi társulata, egyáltalán nem mondta le a színpadi jelenlétről.
Örülne, ha egy kőszínházban ismét lenne igény a munkájára.
Ugyanakkor nem maga a társulati létezés hiányzik neki.
Sokkal inkább az, hogy minél több helyen bízzanak a képességeiben.
A film világához már egészen másképp viszonyul.
Amikor Jászberényből jelentkezett a főiskolára, eredetileg filmes pályáról álmodott.
Cserhalmi György útját képzelte maga elé.
„Azt gondoltam, hogy Cserhalmi György nyomában leszek, majd az ő útját fogom járni.”
Ez azonban nem így alakult.
A játékfilmek szinte teljesen kimaradtak az életéből.
Egy-egy szerep azért akadt, és ezekért hálás.
Ami viszont hosszú időre meghatározta a pályáját, az a Barátok közt volt.
Bartha Zsolt szerepét kisebb-nagyobb megszakításokkal 23 éven keresztül játszotta.
Rékasi különösen büszke arra, hogy a sorozat indulásakor Magyarországon még nem létezett hazai gyártású napi sorozat.
A Barátok közt csúcsidőszakában esténként 1,3–1,5 millió néző követte az epizódokat.
„Hatalmas érzés volt.”
A népszerűségnek ma is érzi a hatását.
Irodalmi műsorai indításakor tudatosan épített arra, hogy az országban sokan felismerik az arcát.
Ezt az ismertséget pedig olyan ügy mellé állította, amelyet valóban értékesnek tart.
Azt mondja, előfordult, hogy egy-egy Márai-emlékműsor után olyan emberek mentek be a könyvtárba Márai-könyveket kölcsönözni, akik korábban nem jártak hasonló rendezvényekre.
Számára ez fontosabb visszajelzés annál, hogy mi hiányzik a pályájáról.
„Akkor azt mondom, hogy igen, nekem nincs film, nem tudom, miért, csak valamiért, de ami van, az tökéletes!”
A mozivásznon ritkán látható, hangját azonban annál többen ismerik.
Rékasi hosszú ideje Tom Cruise egyik legismertebb magyar hangja.
Legutóbb ismét egy Cruise-film szinkronján dolgozott.
A munka azonban ezúttal szokatlanul nehéz volt.
„Beledöglős volt!”
Más Tom Cruise-filmek szinkronját akár egyetlen nap alatt fel tudja venni.
Most viszont öt alkalomra volt szükség.
Elmondása szerint ilyen sokat egyetlen karakter szinkronján sem dolgozott korábban.
Az ok az volt, hogy Cruise karaktere és hangja jelentősen eltért attól, amit megszoktak tőle.
Rékasi elmondta, hogy Magyarországról több színész hangmintáját is elküldték az Egyesült Államokba.
A készítők végül az ő hangját választották.
A szerep azért volt különleges, mert Cruise ezúttal nem tipikus akcióhősként jelent meg.
Nem repülőt vezetett, nem háztetők között ugrált.
Sokat beszélt.
Ráadásul széles érzelmi skálán, erős tájszólással, megváltoztatott hangmagassággal és egészen más dinamikával.
Rékasi szerint ezért lett ennyire megterhelő a munka.
A színházi közélet kapcsán is rendszeresen megoszt cikkeket, köztük az Eszenyi Enikő körül korábban kialakult ügyekről.
Ám hangsúlyozta: nem akar kívülről ítélkezni.
„Erről csak akkor beszélhetnék, ha én is részese lennék a színházi életnek, de nem vagyok része annak.”
Szerinte nem helyes az oldalvonalról bekiabálni.
Azt mondja, véleménye van, de azt inkább személyesen fogalmazza meg.
Az Eszenyi-üggyel kapcsolatban nem kívánt sem mellette, sem ellene állást foglalni.
Ugyanakkor úgy látja, a történet egy sokkal szélesebb színházi problémát tett láthatóvá.
„Ez az ő esetében robbant föl, de gondoljon végig minden jelenlegi vagy volt társulati tag, hogy hányszor előfordult ez a saját színházi létezésében is?”
Rékasi szerint a színházi generációk hosszú időn keresztül úgy szocializálódtak, hogy bizonyos kemény kommunikációs formákat természetesnek tekintettek.
Már főiskolásként is azt látták, hogyan beszélnek egyes rendezők vagy színházvezetők a színészekkel.
„Mi úgy nőttünk fel, hogy azt láttuk, ez a természetes.”
Abban bízik, hogy ez változik.
„Tovább ezt már nem szabad a szőnyeg alá söpörni.”
A színész családjában közben más jellegű feladatok is vannak.
Édesanyja, Jolika néni betöltötte a 84. életévét.
Fizikailag azonban jelentősen legyengült.
Rékasi szeretettel beszél róla.
„Édes csillagom!”
Azt mondja, édesanyja fejben még mindig úgy érzi, ki tudna szaladni a kertbe és megmetszeni a barackfát.
A teste azonban már nem engedi.
Ezért húgával együtt úgy döntöttek, olyan idősotthont keresnek számára, ahol folyamatos figyelmet kaphat.
Rékasi hangsúlyozta, hogy ez természetesen nem helyettesíti a családi szeretetet.
Hetente több alkalommal is meglátogatják.
Igyekeznek fenntartani azt az erős családi kapcsolatot, amely mindig is jellemezte őket.
A közelgő 64. születésnapjára sincsenek klasszikus kívánságai.
Újabb feladatot adott magának.
Azt szeretné, ha addigra teljesen megtanulná következő irodalmi estjének szövegét.
A bemutatót október 22-én tartják a Márai Kulturális Központban.
„Most ezt kívánom magamnak a 64. születésnapomra: hogy a gondolatok már meglegyenek a kobakomban, és a 65. évemet már boldogan tudjam élni, mert tudom vinni a nézőknek ezt az előadást!”
Rékasi Károly tehát 63 évesen is ugyanazzal az elszántsággal hajtja magát, ahogyan évtizedek óta teszi.
Hajnali edzés.
Színházi utazások.
Irodalmi estek.
Szinkronmunka.
Család.
És Pikali Gerda.
A színész számára pedig úgy tűnik, az életkor nem arra való, hogy lassítson.
Hanem arra, hogy egyre pontosabban tudja, miért érdemes továbbmenni.
